Felmérések azt mutatják, ugyanis, hogy Európában több mint négyszer annyi férfi tanul informatikát, mint nő. hazánkban még rosszabb ez az arány, és ez a negatív tendencia még fokozódik. Még egy adat, a digitális munkahelyeken dolgozó nők aránya 21,5 %.
Pedig általános hívó szó, hogy az informatikáé a jövő!
Ahogy Szentkuti Gabriella a Microsoft Magyarországi ügyvezető igazgatója kiemelte:
A kutatás fő megállapítása, hogy a nők karrier építését elsődlegesen a rossz társadalmi beidegződések, a nemi sztereotípiák gátolják. Az áttörést tehát a meglévő pozitív minták, példaképek és a szakmák gyakorlati kipróbálási lehetőségei segíthetik.
A megkérdezett lányok harmadának a képzeletében az informatikus, mérnök, csak férfi lehet. Kivételt képeztek azok a lányok, akiknek a környezetében ezen a területen dolgozik női ismerős. Úgy tűnik tehát, hogy a szakirodalomban STEM-szakadékként (STEM gap) említett jelenség egy hibásan működő társadalmi hagyomány, amin szeretnénk túllépni.
Sok lány gondolja tévesen, hogy itt nem tudná a kreativitását kamatoztatni, pedig megvizsgálva az itt dolgozók véleményét, kétharmaduk úgy érzi, hogy munkájuk megváltoztatja a világot!
Tehát a legfontosabb tennivalók, lehetővé tenni, hogy a lányok iskolás korban kipróbálják magukat az It, a természettudományok területén. Nem kell nagy dologra gondolni, be kell őket vonni a szakkörök munkájába, iskolarendszeren kívüli oktatásba, informatikai klubok tevékenységébe.
A személyes élményekkel rendelkezők kétszer háromszor nagyobb arányban érdeklődnek a természettudományos pályák iránt.
Kedves Lányok, Asszonyok! Cégünk a Like-All Kft valamennyi munkatársa azt üzeni nektek, hogy a programozás az informatikai munkakörök izgalmas, választható karrier lehetőséget jelentenek számotokra is, és a csapatmunkában is nagy szükség van a női megközelítésre, gondolkodásmódra.
Mindennek tükrében is nagy szeretettel vár benneteket a Like-All csapata!
2018.05.16.